"Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincs helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagam szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem! Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk!"
(Feldmár András)
Mondjuk, itt "csak" egy irányba mehettem - volt, hogy jobbra, volt, hogy balra, de mindenképpen a sárga nyíl / kagyló irányába... három éve ilyenkor ez a kép május 23-án készült valahol félúton Saint-Jean-Pied-de-Port és Camino de Santiago között. Imádtam minden percét, pedig sokszor nem tudtam hol leszek a következő percben, vagy beérek-e a következő állomásra, vagy lesz-e erőm másnap reggel korán újra felkelni és elindulni a nyolc kilogrammos hátizsákommal. Viszont mentem, mert menni kellett. Nem volt kérdés, hogy jobbra vagy balra, s hogy az jó döntés lesz-e, vagy sem. Ott nem maradhattam, haza nem akartam jönni, fel nem akartam adni, érezni, látni, élni akartam! És éltem. Megéltem. Minden egyes másodpercét, ami egy életre beleivódott az összes porcikámba. És hiányzik. Nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése